Álombéli, vidám Perselus  

Posted by Deszy in


Álombéli, vidám Perselus


Perselus tudta, hogy nem szabadna ezt tennie. De képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Mint egy szellem mozgott a Roxfort ismerős folyosóin. Több milliószor megtette már ezt az utat, mégsem érezte magát soha izgatottnak. Évek óta soha...

Most azonban izgatott volt, mint tizenöt éves korában. Akkor is azért lopózott ki sokszor a takarodó után is, hogy lássa őt. Abban a pillanatban szinte úgy érezte, mintha nem is teltek volna el évek azóta. Csupán percek voltak, ő pedig még mindig tizenöt éves, és bármikor láthatja Lilyt.

De a felnőtt Piton nem az a fajta volt, aki haszontalan álmokba ringatja magát. Már sokat látott férfi, túl sokat. Rég elmúltak az idők, amikor végigsimíthatott a vörös hajon.

Azt a vöröst azonban már csak álmaiban látta, minden éjjel. Az életéből örökre eltűnt, neki csak a fekete maradt. Hirtelen eszébe jutottak a Weasleyk, és már erre fájdalmasan összerándult. Talán nem is sejtik, hogy a hajszínük az egyik, amit soha nem fog tudni megbocsátani nekik.

Hosszú fekete köpenye súrolta a kőpadlót, ahogyan befordult a sarkon, és meglátta az ajtót. Ám mielőtt belépett volna, megtorpant. Lehet, hogy rossz döntés. Mi van, ha csak árt magának?

– Ártani magamnak? – hümmögött végül. – Hiszen nem ez a specialitásom? Egyébként is, nekem már nem számít.

Így végül kinyitotta az ajtót, és becsusszant a használaton kívüli tanterembe. A helyiségben semmi más nem volt, csak egy hatalmas tükör állt a közepén. Nem lehetett nem észrevenni, mintha hívogatott volna maga felé. Perselus biztos volt benne, hogy még soha nem akart így belenézni tükörbe. Hiszen eddig nem volt semmi olyan, ami erre késztette volna.

Minden egyes lépésnél úgy érezte, mintha ezer év telne el. Aztán már el tudta olvasni a feliratot, ami egyáltalán nem lepte meg: Edevis amen ahze erkyt docr amen. És azt is pontosan tudta, mit jelent: Edevis tükre, az álmok tükre.

Perselus megállt a tükör előtt, ügyelve, hogy pontosan középen legyen. És már látta is.

Érezte, hogy a szemében könnyek jelennek meg, és abban a pillanatban egyáltalán nem zavarta.

Ott állt Perselus Piton. De sokkal fiatalabb volt, és sokkal vidámabb. Mosolygott. Még a foga is kilátszott. De alig vetett rá egy pillantást, mert a belé kapaszkodó alak sokkal jobban érdekelte.

Smaragdzöld szemek, hosszú, fényes, vörös haj... Lily. Az ő Lilyje. Boldog volt és élt. Szeretettel karolt bele a vidám Persibe, aztán hirtelen lábujjhegyre állt, és csókot nyomott a férfi arcára. Aztán kacagott. Lágyan és csilingelőn, mint régen.

Percekig bámulta képet, mert nem tudott vele betelni, mint ahogy – úgy tűnt – Lily sem tud betelni a fiatal Pitonnal. Folyamatosan megölelte, megcsókolta vagy egyszerűen csak szerelemtől csillogó szemmel nézte őt.

A legapróbb részletet is igyekezett mélyen a fejébe vésni. És amikor meglátta Lily ujján a gyűrűt, és annak párját a vidám Perselus kezén, végleg elveszett. Mint egy gyerek, sírva omlott a földre, és vele együtt a vidám Piton és Lily is leültek, csak az volt a különbség, hogy ők nem a hideg padlóra, hanem a fűbe. A fűbe, ahol régebben annyiszor feküdtek együtt.

Aztán Piton hirtelen hangokat hallott.

– Professzor úr! Piton Professzor? – kérdezte háta mögül egy hang, és Piton rögtön felismerte benne Fricset. A legszívesebben megátkozta volna azért, amiért most zavarta. De nem tehette, így egyelőre csak a könnyeit rejtette el. Hálát adott a sötétnek, ami a helyiségben uralkodott.

Amikor megfordult, Frics arcán gonosz mosolyt látott.

„– Professzor úr, arra kért, hogy nyomban jelentsem, ha éjszaka járkál valaki az épületben. Nos, valaki járt a könyvtárban, a tiltott könyvek között.”

Piton még egy utolsó, fájdalmas pillantást vetett a háta mögött tükörbe, amelyben már csak a zsíros hajú, sápadt és komor Piton tekintett vissza rá, magányosan. Aztán lendületesen indult Frics nyomába, aki visszarántotta a valóságba. Annyira feldúlt volt, hogy még az ajtót is elfelejtette becsukni maga mögött.


...o.O...

Szerzői megjegyzés:

Az idézet J. K. Rowling Harry Potter és a bölcsek köve című regényéből származik, az Edevis tükre című fejezetből.
A történet – ahogy gondolom, már rá is jöttetek – Harry első évében játszódik, egészen pontosan azon az éjszakán, amikor Harry először néz bele a tükörbe. Felmerült bennem, hogy mi van, ha Piton nem véletlenül volt akkor a folyosón? Ráadásul Harry azért tudott elrejtőzni abban a helyiségben, ahol a tükör volt, mert idézem: „megpillantott egy résnyire nyitott ajtót”. A többit pedig már olvastátok. :)

This entry was posted on 2012. július 17., kedd at kedd, július 17, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 megjegyzés

Megjegyzés küldése

Kommentek :)