Egy Dursley Roxfortban - 25. fejezet  

Posted by Deszy in


25. fejezet
Levél, Hírmondó és egyéb nyalánkságok


A novemberrel nem csak a hideg köszöntött be, hanem a szerkesztőségi munka és a kviddicsszezon is elkezdődött. Utóbbi ugyan nem érintette Dahliát közvetlenül, mégis szinte minden nap szóba került a dolog. Vagy Lily és Hugo vitatkozott arról, hogy melyik ház fog nyerni – Hugo annak ellenére, hogy a legtöbb rokona a Griffendél csapatában játszott, elhivatott volt a Hollóhát csapata mellett –, vagy Loo és James tűntek el, hogy edzésre menjenek.

Dahlia ezekhez nem nagyon tudott hozzászólni, de hamar megtanulta, hogy a kviddicsről vagy jót vagy semmit. A legtöbben az iskolában véresen komolyan vették a dolgot, és amikor kiírták az első meccset – a Griffendél-Hugrabug találkozót – szinte mindenki az esélyeket latolgatta. Dahlia pedig csak hallgatta őket, és egyszerűen képtelen volt felfogni, mire a nagy izgalom. Látott ő már kosármeccset korábban, focimeccsre is elrángatta már az apja, de egyik sem ragadta túlságosan magával. És amit sikerült megtudni a kviddicsről, az sem különbözött túlságosan ezektől.

A Roxforti Hírmondó szerkesztősége viszont annál nagyobb elfoglaltságot jelentett a számára. A Muglik talárban című írásával végül bekerült, csakúgy ahogy Nara, Lily, Lucy, Molly, Albus, Tiff és nem meglepő módon Loo. Dahlia legnagyobb bánatára Oliver is szerkesztőségi tag lett, Rose bánatára pedig Scorpius is. Dahliának még mindig nem sikerült kideríteni, vajon miről is kellett végül Scorpiusnak cikket írnia, pedig biztos volt benne, hogy Rose kitalált számára valami nem túl kedves feladatot.

Rose pár nap alatt csodákat tett a szerkesztőséggel. A teremmel kezdték, ahol az újság helyet kapott.

– Minden falon helyet kap az egyik roxforti ház – mutogatott Rose. – Az íróasztalaitok a házaitok falánál lesznek. És még mielőtt azt hinnétek, hogy nem kell együttműködnötök a többi ház íróival, tévedtek. Még akkor is, ha ez nem tetszik – tette hozzá Rose egy grimasz kíséretében, és lopva Scorpiusra pillantott.

Kiderült, hogy nem véletlenül házanként helyezkednetek el. Rose ötlete alapján minden ház kapott egy külön rovatot az újságban, amelyet a klubhelyiségbe való jutáshoz hasonlóan védtek le. A mardekáros és griffendéles rovatot csak azok tudták elolvasni, akik ismerték a jelszót, a hollóhátasoknak valamilyen rejtvényt kellett megoldaniuk. Ellenkező esetben csak üres lapokat látott az, akinél az újság volt. A hugrabugosok nem bajlódtak volna ilyesmivel, Rose végül mégis meggyőzte őket, hogy valamit találjanak ki. Az ő állandó jelszavuk Hugrabug Helga lett.

Az első szám megjelenését a kviddicsmeccs előtti napra tűzték ki, addig pedig gőzerővel kellett dolgozniuk. Rose kemény kézzel fogta őket, pontosan elmondta kinek mikorra mit kell csinálnia. Az első perctől kétséget sem hagyott afelől, hogy nem hagyja lazsálni őket egy pillanatra sem.

– Nem azért hoztuk létre az újságot, hogy az első szám után becsődöljön!

Dahlia napjait így legtöbbször a pincében fejezte be, de egyáltalán nem panaszkodott. Kifejezetten élvezte, amit csinált, és azt még ennél is jobban, hogy olyan emberekkel lehet, akiket szeret. Majdnem minden nap találkozhatott a Potterekkel és a Weasleykkel, és a napok így sokkal gyorsabban teltek. Sajnálta, hogy James nem lépett be a szerkesztőségbe, de azért időről időre benézett ő is, hogy cukkolja őket. Javasolta például, hogy az újság neve legyen inkább Hebehurgya Hírmondó vagy Piperkőc Próféta. Utóbbit kifejezetten Dahliának címezte, mert minden alkalmat megragadott, hogy a divatrovattal szekálja.


A szerkesztőség és a házi feladatok mellett azért még arra is szakított időt, hogy rendszeresen felnézzen Vedához a bagolyházba. Néha bűntudata volt, amiért egyedül hagyja. Úgy tűnt, Veda nem szívesen barátkozik a többi bagollyal. Dahliával már úgy tűnt, összeszokott, de másokkal még mindig nem szívesen teremtett kapcsolatot. Így mindig, amikor a lány felment a bagolyházba, szinte rögtön érezni rajta a hangulatváltozást. Dahliának jól esett, hogy Veda ennyire elfogadta, és ő is egyre jobban ragaszkodott hozzá. Akárhányszor felnézett hozzá, mesélt neki a hetéről, és a sok furcsaságról, ami körülveszi. Rettenetesen élvezte a varázslást, de mindig akkor tűnt csak fel neki, hogy mennyire kifárasztja a rengeteg új tudás, amikor egyedül volt. És valahogy úgy érezte, Veda az, akinek kiöntheti a szívét. A barátaival is nagyon jókat beszélgetett, de ők nem értették meg annyira, amit átél, hiszen úgy nőttek fel, hogy pontosan tudták, minek születtek.

Veda ilyenkor figyelmesen méregette sárga szemeivel, és néha úgy pislogott rá, hogy Dahlia azt érezte, tényleg minden szót ért. Neki volt a legérzékenyebbe baglya a világon.

Egy alkalommal Veda a reggelinél is meglátogatta. A többieknek szokványos dolog volt, hogy levelet kaptak, de ő rögtön izgatott lett tőle. Kiderült, hogy Dudley válasza az az előző levelére. A levél mellé pedig még egy kisebb csomag is érkezett. Dahlia gyorsan adott egy kicsit Vedának a reggelijéből, aztán felbontotta a levelet.


Dahlia!


Remélem, megkapod ezt a levelet. Nem tudom, jól tettem-e, de a baglyoddal küldtem a választ. Harrynek is mindig baglyok hozták a leveleket, és most te is azzal küldted, szóval... Bár nem vagyok benne biztos, hogy elbírja a csomagot. (Egyébként néhány toll van benne, amit kértél.)

Nagyon örültem a levelednek. Lehet, hogy Anya és Apa nem örülnek, ha baglyok repkednek a házuk körül – és akkor még finoman fogalmaztam –, de nekem írj! Soha nem érdekelt különösebben a varázsvilág, akkor sem, amikor Harry ment el minden évben, és azóta sem. De a hugicám vagy, szóval szeretném tudni, hogy még nem változtattak békává.

Gondoltam, talán szeretnéd tudni, hogy nálunk mi van. Anya és Apa teljesen kiakadtak. Láttuk már őket sokszor mérgesnek, és én – még Harry idején – az ideg-összeroppanás szélén is. (Meséltem már róla, amikor Harry felfújta Marge nénit?) De ilyen még soha nem volt. Anya napokig nem aludt, Apa pedig olyan lett, mint egy zombi. Aztán elhatározta, hogy megkeres. Én is velük mentem. El se hiszed, hány nagyobb házba meg kastélyba zörgetett be, hogy téged követeljen. Még azokba is, amikről Anya állította, hogy biztosan nem az Roxfort. (Kiderült, hogy Anya tudja, hogy néz ki a Roxfort. Hitted volna?) Aztán az volt a nagy ötlet, hogy a Ness-tó mellett él a legtöbb bolond, úgyhogy „biztos ott van azoknak a központja”. De aztán amikor a kocsi végleg lerobbant, feladták, hála istennek.

Azóta Apa a munkába temetkezett, Anya pedig úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Még nézni is rossz. Akárhányszor szóba kerül a neved, néhány perc hallgatás az eredménye.

De a lényeg: haza kell jönnöd karácsonyra. Az ajándékoktól mindig jobban érzik magukat. Szükségük van egy normálisa karácsonyra, hogy tudják, semmi nem változott. Vagyis nyilván igen, de te ugyanaz vagy.

Dudley


Dahlia a csomagért nyúlt, mert az könnyebb volt, mint végiggondolni Dudley levelét. A dobozban három golyóstoll is volt, meg egy csomó tollbetét. Hirtelen ötlettől vezérelve, kivette a három tollat, aztán kettőt odaadott Narának és Hugónak.

– Ajándék – mondta a kíváncsi tekintetekre.

Nara persze pontosan tudta, mi az a golyóstoll, mivel muglik között nőtt fel. Hugo is ismerte már, mert sokszor látta Dahliánál, mégis körbeforgatta, mielőtt nagy műgonddal benyomta volna a toll végét. Aztán nagyon csodálkozott, hogy nem történt semmi.

– Mit csináltam rosszul? – kérdezte csalódottan.

– Semmit – nevetett Dahlia. – Ezt forgatni kell – mondta, és közben meg is mutatta Hugónak, hogy csinálja.

Ettől már jobban is érezte magát. Egyrészt az az öröm, hogy végre ő is megoszthatott valamit a barátaival, másrészt a nevetés jó hatással voltak rá.

Aztán gyorsan még egyszer átfutotta a levelet.

Még nem is gondolt rá, hogy hol fogja tölteni a karácsonyi szünetet. Nyilvánvalóan otthon, hiszen nem is mehet máshova. Maradhatna a Roxfortban, de akkor teljesen egyedül lenne. Nara is hazamegy, és természetesen az összes Potter és Weasley is. És nem igazán akart egyedül karácsonyozni a tanárokkal.

De ha arra gondolt, hogy hazamegy a régi házba, a kétségbeesett és dühös szüleihez, akik úgy néznek majd rá, mint akik nem is ismerik... Ráadásul elképzelni sem tudta, milyen lesz majd Hugo, Nara és a többiek nélkül. Már éppen megszokta, hogy végre vannak barátai. Nem akart tőlük ilyen hamar elválni.

Aztán az utolsó mondatra esett a pillantása.

Vagyis nyilván igen, de te ugyanaz vagy.

Vajon tényleg ugyanaz? Mert ő egyáltalán nem úgy érezte magát, mint ahogyan otthon. Persze, benne volt az a Dahlia is, de ahogyan az élete, ő is más lett. Lehet, hogy csak apróságokban, de változott.

Elkomorult a gondolatra, hogy ez még tovább rontja az esélyeit arra, hogy a szülei ugyanúgy bánjanak vele mint régen, ne úgy, mint valami fura mutánssal.

Hugo észrevehette a dolgot, annak ellenére is, hogy folyamatosan a tollat kattintgatta.

– Mi a baj? – kérdezte. – Rossz hír?

Erre már Nara is felnézett, aki épp a latinkönyvet bújta.

– Nem – csóválta a fejét Dahlia, de a hangja elárulta. Hugo olyan pillantást küldött felé, ami azt üzente: „Ne hidd, hogy hagyjuk, hogy eltitkold!” Így Dahlia végül sóhajtott, és folytatta. – Nem igazán nevezném hírnek.

– A szüleid írtak? – kérdezte Nara.

– Bár ők lettek volna. De csak Dudley volt. Azt kérte, menjek haza karácsonyra.

Hugo erre hirtelen elkomorult.

– És persze szeretnék hazamenni, és hova máshova mehetnék? De... De attól félek, hogy nem örülnek majd nekem.

– Hm – köszörülte a torkát Hugo. – Talán nem a legjobb az időpont, de... Mi beszéltünk már a dologról. Nem akarjuk, hogy az egész karácsonyt a szobádba zárkózva töltsd, mert a szüleid el akarnak bujtatni.

Dahlia reménykedve nézett rá. Talán meg akarják látogatni? Bármilyen lehetetlen ötletnek tűnt is, hogy a Privet Drive négyes számú háza varázslókat lásson vendégül, Dahlia izgatott lett a gondolatra. Mennyire szeretné!

Hugo folytatta.

– Lily, Al és James is szeretnék, ha velünk karácsonyoznál. Már írtunk is Harryéknek, és azt mondták, örülnének, ha jönnél. Hiszen családtag vagy.

Dahlia próbálta felfogni a szavak értelmét.

– Azt akarjátok, hogy veletek karácsonyozzak?

– Hát persze. Nagyon jó szokott lenni. Legalább húszan bezsúfolódunk egy helyiségbe. Nagyi főz nekünk, és az egész teljes káoszba fordul. Fred és James mindig kitalálnak valamit.

Dahlia szinte látta maga előtt a jelenetet. Eddig egyszer járt Potteréknál, és az még annak ellenére is kellemes volt, hogy a szülei igyekeztek mindent elrontani. Most, hogy már ismeri is őket, biztos volt benne, hogy rögtön otthon érezné magát.

– Jól hangzik. De...

– De haza kellene menned a családodhoz – fejezte be helyette Hugo. – Semmi gond. Hozd őket is!

– Dursleyék egy újabb varázslóvacsorán. Nem gondolhatod komolyan – nevetett Dahlia, bár magában inkább aggódott, hogy milyen következményekkel járna a dolog. Lehet, hogy csak még jobban eltávolodnának.

– Azért gondold meg! – Aztán Hugo Narához fordult. – Neked is örülnénk – mondta, és látszott, hogy nem csak azért, hogy Nara ne érezze magát kívülállónak.

Aztán már rohantak is az első órájukra, aminek Dahlia most nagyon örült. Az egész karácsony dolgot át kellett gondolnia, lehetőleg egyedül. A levelet szépen összehajtogatta, és a talárja zsebébe dugta. Napközben többször is elővette, hogy újra meg újra elolvassa.


A kviddicsmeccs előtti nap maga volt a bolondokháza. Rose megszállottsága elérte a tetőpontot. Vörös szemekkel került elő a pincehelyiségből, és Dahlia biztos volt benne, hogy napok óta nem aludt.

– Elkészült. Még nem teljesen tökéletes, de a reggelinél már mindenkinek ezt kell olvasnia.

Dahlia elvett tőle egy példányt, és átlapozta.

Nem értette, Rose miről beszél. A Roxforti Hírmondó első példánya csodálatos volt. Először Hugo képei ragadták meg a figyelmét. Már látott párat a fotói közül, de csak most, hogy az újság tele volt velük, jött rá, hogy tényleg milyen tehetséges. Minden kép tele volt élettel, és nem csak azért, mert az alakok mozogtak.

Aztán végiglapozta gyorsan a rovatokat is. Minden ott volt, tökéletesen megszerkesztve. Némelyik cím villogott, némelyik váltogatta színét, de például a láthatatlanságról szóló cikk címe az első olvasás után köddé vált. A kviddicsszezont beharangozó főcím pedig még ennél is többet mutatott. A betűk póznákká és labdákká alakultak, és kviddicsezni kezdtek magukkal.

Aztán az újság végére érve Dahlia észrevette, hogy csak üres lapok maradtak. De amint a lapra koppintott a pálcájával, feltűnt egy rajz a Hollóhát ajtaján is lévő kopogtatóról, és egy szalagon egy dőlt betűs szöveg úszott be a képbe.


Bár tőled fakad, rejtély neked. Érted, mégsem tudod, mit jelenthet. Hol kínoz, hol babusgat. Négy betű messzire juttat.


Dahlia már megszokta az ilyen rejtvényeket, amelyekkel hollóhátasként meg kellett küzdenie. Gondolkozni kezdett, hogy vajon mi lehet a megoldás. Rose közben figyelmesen nézte, ami nagyon idegesítő volt. Dahlia úgy érezte tőle magát, mintha ő lenne a legidiótább ember a világon. Dühében már majdnem odaszólt Rose-nak, hogy addig meg se szólaljon, amíg neki csak egyetlen jelszót kell megjegyeznie.

Aztán hirtelen beúszott a fejébe a szőke lány, aki éjjelente kísértette. Már hetek óta nem látta – azóta, hogy megfulladt álmában. Mégsem tudta elfelejteni, mert egyre jobban félt tőle.

A pálcáját a sas csőrére húzta, aztán határozottan azt mondta:

Álom.

A papíron hirtelen megjelent a Hollóhát címere, és amikor Dahlia lapozott, már látta is a cikkeket, amelyek kifejezetten az ő házának szóltak. Néhány a kopogtató által feladott rejtvény megoldása is benne volt, hogy minden hollóhátas okulhasson belőle. Volt egy külön rovat, amit Nara a muglik által Tanulásmódszertannak nevezett dologról szólt. A lány azt gondolta, hogy ez minden házukbelinek hasznos tanácsokkal szolgálhat. Dahliának volt egy cikke arról, hogyan lehet variálni a ruhatárban a kék és a bronz színeket. Hugo néhány fotóval járult hozzá a hollóhátas részhez, amelyeket a klubhelyiségben csinált, egy idősebb lány pedig a kviddicscsapatuk taktikáját elemezte ki.

Dahlia még egyszer átlapozta az újságot, és átjárta az alkotás utáni elégedettség érzése. Büszke volt magára, hogy megdolgozott ezért az újságért, és bár tudta, hogy a munka oroszlánrésze Rose-nak jutott, mégis jól esett neki, hogy részt vett benne.

– Csodálatos lett! – mondta mosolyogva végül a vörös hajú lánynak, aki még mindig a reakcióját tanulmányozta. Még ha nem is lett volna ilyen jó, akkor is dicsérte volna Rose kedvéért, akinek az arcáról le lehetett olvasni az idegességet. – Tényleg nagyon jó lett! Elkapkodják mindet, mint a cukrot!

Rose arcán halvány mosoly jelent meg, de még mindig nem volt a határozott önmaga. Hogy oldja a feszültséget, Dahlia megkérdezte, amire már olyan kíváncsi volt napok óta.

– Miről kellett írnia Scorpiusnak?

Rose erre már határozottan vidámabbnak tűnt, kárörvendő kifejezés jelent meg az arcán.

– Írattam vele egy cikket arról, hogy a muglik szerint a szőkék értelmi színvonala... hm... finoman fogalmazva is alacsonyabb.

Hugo nővére erre halkan kuncogott, ami meglepte Dahliát. Még soha nem látta Rose-t ennyire emberinek és közvetlennek.

– Úgy tudom, az csak a nőkre vonatkozik.

– Igen, de ezt ő nem tudhatta – nevetett Rose. – Megátalkodott aranyvérű.

Dahlia elképzelte, ahogy az aranyvérűségére olyan büszke Scorpius a szőkék intelligenciája után kutat, és nem bírta ki, csatlakozott a lányhoz. Nevetve battyogtak fel a Nagyterembe, hogy megnézzék, hogy kapkodják el a Rose által maguk előtt lebegtetett Roxforti Hírmondó első példányait.

This entry was posted on 2012. július 24., kedd at kedd, július 24, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

3 megjegyzés

Kendra Dumbledore  

ez nagyon szuper volt!

2012. július 26. 1:52
Névtelen  

Nagyon tetszik a történeted, de őszintén szólva hiányolok egy családfát. Van pár ember akikről hirtelen nem tudom eldönteni, hogy ki fia-borja, és milyen idős is tulajdonképpen. Lehetne ez is egy extra és szerintem sok embernek jól jönne rajtam kívül is.

2012. július 26. 21:18

Szia!

A helyzet az, hogy egy családfát csináltam, bár nem olyan nagyon jó és nem olyan nagyon részletes. Az fent a Facebook oldalamon.
Egyébként pedig azért nem is foglalkoztam nagyon ilyesmivel, mert aki az elejéről olvassa, mindent leírok, és a legtöbb főszereplő, egészen konkrétan két kivétellel az eredetiben is benne van. Nem én találtam ki őket, hanem Rowling.

Egyedül Nara és Oliver új szereplők. Nara Cho lánya, Oliver pedig ilyen szempontból nem olyan lényeges, de kint van az adatlapja oldalt, abban megtalálod, hogy melyik családból származik.
Akiket még esetleg hiányolhatsz, azok Jason és Tiffany, de ők is teljesen saját szereplőim, senkinek sem rokonai, így nekik felesleges családfát készíteni.

Egyébként minden úgy van, mint ahogy Rowling néni az epilógusban és a kiegészítő nyilatkozatok alapján megalkotta, azaz:

- Rose és Hugo Hermione és Ron gyerekei
- James, Albus és Lily Harryé és Ginnyé
- Victoire, Dominique és Louis (akinek nálam Loo a beceneve) Fleur és Bill gyerekei
- Fred és Roxanne George gyerekei
- Lucy és Molly Percy gyerekei
- Scorpius pedig Dracoé

Azt hiszem, ennyi, mindenkit felsoroltam. :) Szóval ahogy láthatod, nem én alkottam őket. :)

Pussz:
Deszy

2012. július 27. 6:26

Megjegyzés küldése

Kommentek :)