Játék a kertben  

Posted by Deszy in

Játék a kertben


Odakint hét ágra sütött a nap, Ariana pedig az ablakon keresztül nézte az üres kertet. Minden csábította. A levelek tündöklően zöldek voltak, a fű hívogatóan puha, és szinte érezte a kerti virágok illatát az orrában.

Nem szabadna kimennie, pontosan tudta ezt. A szülei nem voltak otthon, a testvérei pedig nem kísérgették volna szívesen. Egyedül pedig szinte mozdulnia sem szabadott a házon kívül. A varázsereje miatt volt minden.

De egyszerűen nem értette, mi vele a probléma. Hiszen csodálatos dolgokra képes! Babákat táncoltat és magához lebegteti a délutáni teát. Mi ezzel a baj?

Ariana képtelen volt elszakítani a pillantását az udvarról. Minden fűszálból kaland áradt. Olyan jót lehetne játszani ott kinn!

Végül nem bírt ellenállni. Pajkosan felhúzta pisze orrát, szája pedig csintalan mosolyra húzódott. Felszabadultan leszökkent a székről, amelyen térdelve eddig a külső világot leste, aztán apró, meztelen lábain kiosont a hátsó ajtón.

Észre sem vette senki. Al az emeleten bújta a könyveit, Aby pedig bezárkózott a szobájába.

Odakint még sokkal jobb volt, mint amire számított. Kellemes meleg fogadta, és így már hallotta a madárcsicsergést is, amitől az ablakok korábban elzárták. Kacagva ugrált körbe, aztán elfeküdt és belehempergőzött a fűbe. Hasra fordult és magába szívta az illatát, aztán felpattant. Képtelen volt betelni a kerttel, ami most csak az övé volt.

A virágokhoz szaladt, és leszakított egy dáliát. Ám abban a pillanatban a fehér virág szirmai lepotyogtak. Újabbat szakított le, de az is ledobta őket.

De nem hagyta, hogy ilyen apróságok elrontsák a délutánját. Hiszen övé az egész kert! Azt csinál, amit akar! Lehuppant a szirmok mellé, és a kezében tartott üres szárakat feltartotta. Aztán a másik kezét felemelte, és abban a pillanatban a szirmok felemelkedtek, és a levegőben visszaúsztak a szárra. Aztán a virágok olyanok voltak, mintha soha nem hervadtak volna el.

Elégedetten nézte a két szál, hófehér dáliát, és el is határozta, egy egész csokrot akar belőlük. Ám ekkor a háta mögül hirtelen fiúhang ütötte meg a fülét.

– Látod ezt, Dursley?

Ariana gyorsan a hang irányába fordult, a virágokat pedig a háta mögé rejtette. Rettenetesen megijedt, amikor meglátta a három fiút, akik éppen átugrottak az ő kertjükbe. Ami előbb még a csoda tárháza volt, most a félelem börtönévé változott számára.

– Na, nem kell megijedni! – mondta a tagbaszakadt szőke fiú. – A nevem Duncan. Duncan Dursley. Nem kell félned tőlünk.

Utóbbi mondata azonban egyáltalán nem volt megnyugtató. Szeme gonoszan csillogott, és a mosolya sem kedves volt, hanem inkább gúnyos. Mintha épp élete legjobb játékára készülne. De Ariana nem akart ilyen játszani.

This entry was posted on 2012. július 20., péntek at péntek, július 20, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

1 megjegyzés

Zita  

Dursley???:'(

2015. június 3. 22:04

Megjegyzés küldése

Kommentek :)