Végzősök részlet 4.  

Posted by Deszy in

Ezt a részletet Vikinek írtam, neki köszönjétek! ;)

Végzősök részlet 4. 
 

"Dahlia csak állt, és fogalma sem volt, merre tovább. Mit kéne tennie? Az élete haladt a maga útján, de a vége sötétnek tetszett és magányosnak.

Úgy érezte, minden, amihez hozzáér, porrá lesz a kezei között. Neki nem jár ki a szerelem, neki csak a rajongás marad. Mindenkit megkaphat, és közben senkit. Okosnak kéne lennie, de nem érzi magát annak. Boszorkánynak kellene lennie, de valahol mélyen még mindig benne van a Dursley vér.

Mindennek csak a szürke másolatát, a fájdalmas lenyomatát kapja. Épp csak annyit, hogy tudja, milyen jó lehet a színes világ, ahol minden tapintható, minden illatos és minden finom. És ettől csak még pocsékabbul érzi magát ott, ahol lennie kell.

– Mi a baj? – szólalt meg mögötte egy hang. Váratlanul érte, de közben számított is rá.

A Hold fényesen sütött le rájuk. Most még a máskor barátságos ezüstös fény is hidegnek tűnt.

– Egyedül akartam lenni – felelte Dahlia lemondóan anélkül, hogy megfordult volna. Pontosan tudta, hogy a kék szemekben megértést látott volna. Ha akarta, ha nem, mindig tudta, mi jár épp a fejében.

Aztán egyszer csak megérezte, hogy hozzáér a vállához, egy talárt terít rá, és gyengéden átöleli a vállát. Ebben az érintésben mindig gyengédséget érzett, sosem volt olyan tolakodó, mint a többi.

– Vannak, akik szeretnek, ugye tudod? Mindig lesznek.

Barátokra gondol. Rokonokra. Nem szerelemre. Mégis tőle simogatóak voltak ezek a szavak, és a szürke mellett hirtelen megjelent egy kis kék és egy kis halvány vörös. A kép még mindig sápatag volt, de már nem szürke.

Talán még volt remény."

This entry was posted on 2012. július 14., szombat at szombat, július 14, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

1 megjegyzés

Hugo?

2012. július 19. 11:31

Megjegyzés küldése

Kommentek :)