Barátaimnak  

Posted by Deszy in


Barátaim!


Tudom, hogy már nincs jogom így nevezni titeket. A létező legszörnyűbb módon árultalak el bennetek, amit el tudok képzelni.

El sem hinnétek, hányszor álltam már neki ennek a levélnek. (És igen, tudom, hogy itt most elsütnél valamilyen viccet a pergamen fölé görnyedő Féregfarkról, Sirius.) De mivel nincsenek szavak, amelyek elegendőek lennének a bocsánatomra, soha nem sikerült. Épp ezért most nem kérem, hogy megbocsássatok. A bűneimre nincs bocsánat, ezt én magam is tudom. Már csak egyetlen dolgot remélek az élettől: hogy valamilyen módon enyhíthessek azon, amit elkövettem.

Bocsánatot tehát nem kérek, mert nem érdemlem meg. De szeretném, ha tudnátok néhány dolgot.

A legfontosabb, hogy szerettelek titeket. Ti voltatok az egyetlen barátaim. Megbíztatok bennem, megnevettetek, ha szomorú voltam, és amikor velem voltatok, jobbnak éreztem magam. Ha ti nem vagytok, az életem a Roxfortban pokol lett volna. Ti megvédtetek, segítettetek és támogattatok. Nem is kérhettem volna jobb barátokat.

De ti soha nem éreztétek, amit én. Ti bátran szembenéztetek bármivel: az órákkal, a kalandokkal, még a halállal is. És amikor velem voltatok, belém is erőt öntöttetek. De a szívem mélyén akkor is gyáva voltam. Szerettem volna bátor, griffendéles oroszlán lenni, de – veletek ellentétben – nem voltam az. És amikor nem voltatok velem, minden bátorságom olyan gyorsan múlt el, mint Sirius kapcsolatai.

Mind annyival jobbak voltatok nálam. Te, Remus, bármit gondolsz is magadról, mindig erős voltál. Nem adtad fel, szembenéztél a vérfarkassággal. És ti ketten, Sirius és James. El se tudjátok képzelni, mennyire irigyeltelek titeket. Okosak voltatok, viccesek és népszerűek.

Én pedig csak egy senki. És az évek során be is bizonyosodott, hogy egy senki vagyok. Egy aljas áruló.

Azon az éjszakán, amikor a halálfalók először rám találtak, önző voltam. Inkább lettem kém, mint halott. Ti ezt nem érthetitek meg, mert soha nem éreztétek azt a félelmet, ami az egész testedet átjárja, bekúszik az ereidbe, a szívedbe és az agyadba is. Mindent megdermeszt. Ti erősek voltatok, és tudom, hogy nem hagytátok volna, hogy átjárjon titeket. De én én vagyok, és akkor is túl gyáva voltam.

Megbántam. Mindent megbántam. Ha tudtam volna, hogy ez a lesz a vége... Nem tudom. Remélem, hogy ma már nem így cselekednék. De most is csak egy gyáva vagyok. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ezt a levelet is az éj leple alatt írom, egy tízéves kisfiútól lopva tintát, tollat és pergament.

Ezeket a sorokat ti soha nem fogjátok olvasni, és ezt is tudom. Talán csak arra jó, hogy könnyítsek a lelkemen.

De szeretném, ha tudnátok, hogy mindennek ellenére az én gyáva szívemben Tapmancs, Ágas, Holdsáp és Féregfark urak még mindig rosszban sántikálnak. Együtt.


Peter

This entry was posted on 2012. augusztus 3., péntek at péntek, augusztus 03, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

2 megjegyzés

Névtelen  

Imádtam ezt is:) Nagyon tetszik, hogy hiszel benne, hogy Peter megbánta, amit tett. Még sok levelet:)) Mert nagyon szeretem őket:) Viky

2012. augusztus 3. 20:03

Szia!

Nagyon örülök neki, hogy tetszik. :) Egyébként, ami azt illeti, nem mindig csak arról írok, amiben hiszek. De érdekes eljátszani néha több gondolattal is. :)
És nagyon örülök, hogy szereted a leveleket. Majdnem biztos vagyok benne, hogy lesz még. :D

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 3. 20:07

Megjegyzés küldése

Kommentek :)