Egy Dursley Roxfortban - 28. fejezet  

Posted by Deszy in

28. fejezet
Kutatás a könyvtárban


Dahlia hiába győzködte Narát, hogy feküdjenek vissza, nem járt túl sok sikerrel. Bár végül mindketten lefeküdtek, Nara ide-oda forgolódott, és nem hagyta elaludni őt sem. Pedig reménykedett benne, hogy ha most megint sikerül elaludnia, talán Andresila újra felbukkan, és ezúttal többet is sikerül kiderítenie.

Végül hajnalban feladta, és Narát is kirángatta az ágyból. Vasárnap még soha nem keltek ilyen korán, és az üres klubhelyiség tanúsága szerint mások sem. Még a szorgalmas hollóhátasok is aludtak ilyenkor.

Dahlia az egyik karosszékbe vackolta magát, Nara pedig leült a mellette lévő kanapéra.

– Szerinted mit kéne tennünk? – kérdezte Dahlia, mert fogalma sem volt, hogyan deríthetnék ki, ki a lány az álmaiból.

– Nyilván a könyvtárban kell kezdenünk.

– Mit kell a könyvtárban kezdeni? – kérdezte a lépcső tetején megjelenő Hugo, aki még mindig a szemét dörzsölgette. Fehér-kék csíkos pizsamája tökéletesen passzolt a Hollóhát klubhelyiségébe, persze nyilvánvalóan nem ezzel a szándékkal aludt ebben.

– Miért vagy fenn ilyen korán? – kérdezte Dahlia.

– És ti miért vagytok fenn? – dobta le magát Hugo a kanapára Nara mellé.

– Nem tudtunk aludni. – Dahlia szemrehányó pillantást küldött barátnője felé, de igazából nem haragudott rá.

– Engem pedig te keltettél fel meg a hajad. Szóval kvittek vagyunk.

– Engem pedig ti ketten keltettek fel. Én nyertem – mosolygott Hugo. – Sokan még alszanak, szóval ha nem akarjátok, hogy egész nap morogjanak rátok, akkor legyetek kicsit halkabbak.

– Nem tehetünk róla. Épp próbáljuk kideríteni, hogy hogy tudnánk kideríteni, miért világít a hajam.

– Mi? – a fiú olyan arcot vágott, mint aki rosszul hall. – Tényleg nagyon szép hajad van, és ha a nap rásüt – Hugo megköszörülte a torkát – csillog. De azért nem nevezném világításnak.

– Nem erre gondoltunk – kuncogott Nara. – Tényleg világít. Nem úgy, mint valami lámpa. Az egész valahogy furcsa. Fényt sugároz magából a haja.

Hugo közelebb hajolt Dahlia hajához, és néhány pillanatig tanulmányozta.

– Én nem látom, hogy bármi gond lenne Lia hajával. Ugyanolyan szép, mint mindig.

Dahlia nem bírta tovább, hogy úgy beszélnek róla, mint valami kísérleti alanyról.

– Most nem is világít. Csak ha alszom. És olyankor sem mindig.

– De... Világít?

– Ne engem nézz! Én nem látom a saját hajam alvás közben. Nara viszont azt mondja, világít.

– Igen. Esküszöm, hogy világított. Először azt hittem, csak káprázik a szemem. De megint láttam. És olyan, mintha erősödne. Amikor először láttam, még nagyon halvány volt. Most meg az egész szobát beragyogta. Még fel is ébredtem rá.

– De mégis hogyan világít?

– Nem mindegy? – kérdezte Dahlia, és végigsimított a hajzuhatagán. Mindig is imádta a haját. Azt tartotta a legszebbnek magán. Kislányként sokszor játszotta el, hogy királylány, és százszor végigfésülte a haját reggel és este. Ahogy pedig nagyobb lett, mindenféle trükköket tanult, hogy hogyan legyen fényesebb és puhább a tapintása, és milyen módszerekkel tud minél többféle frizurát varázsolni belőle. Na persze nem szó szerint. A legjobban mégis azt szerette, amikor szabadon lógott.

– Nem mindegy. Ha ki akarjuk nyomozni, miért világít, tudnunk kell a részleteket – felelte Nara. – Valahogy olyan ezüstösen csillog. Nehéz megfogalmazni. Kicsit olyan, mint a Hold.

– Hugo, te varázslók között nőttél fel. Hallottál már ilyesmiről?

Hugo töprengő arcot vágott. Dahlia szinte látta, ahogy a fogaskerekek forognak az agyában. De a fiú végül megrázta a fejét.

– Nem.

– Akkor nekünk kell kiderítenünk, mi ez – vonta le a következtetést Nara. – Valahonnan el kéne indulnunk. Azt mondtad, csak akkor világít, amikor azzal a lánnyal álmodsz.

– Milyen lánnyal?

– A neve Andresila. Legalábbis ezt mondta az álmomban.

– Andresila. Róla sem hallottam még soha. Ami Anya és Rosie mellett meglepő. Ők ketten olyanok, mint valami lexikon. Talán megkérdezhetnénk tőlük.

Dahlia a fejét rázta.

– Nem akarom másnak is elárulni.

Még magának is alig merte bevallani, mitől fél. Attól, hogy valami baj van vele. Hogy végre talált barátokat, és egyszer csak közlik vele, hogy mégsem boszorkány, csak tévedés történt. És mehet vissza a muglik közé.

Addig viszont, amíg egy felnőtt sem tudott a dologról, csak a barátai, valahogy biztonságban érezte magát. Vagy legalábbis nagyobb biztonságban, mintha világgá kürtölné a világító haj dolgot.

– Jó. Ha úgy akarod, nem mondjuk el senkinek. Viszont akkor irány a könyvtár. Nem tudok jobbat.

Narának igaza van. Tanár nélkül az egyetlen lehetőségük, hogy valamelyik könyvben megtalálják a választ.

Korán volt még, így nem tudtak elmenni a könyvtárba. De megbeszélték, hogy felöltöznek, megreggeliznek, aztán ha kell, az egész vasárnapot a keresésre áldozzák.

Amikor beléptek a könyvtárba, Nara felvázolta a haditervet.

– Mindenféle hajjal kapcsolatos történet, monda, legenda vagy tény fontos lehet. Ilyeneket keressetek! Én pedig majd a híres varázslók és boszorkányok között keresgélek. Hátha akad valahol egy Andresila.

Nem akadt. Nara rengeteg varázslós könyvet végiglapozott. A Modern varázslók és boszorkányok, az Ezer híres mágus és a Mágushatározó sem segített. Andresilát sehol sem talált. Ő és Hugo sem jártak túl nagy sikerrel.

Dahlia persze sejtette, hogy nem lesz könnyű a kutatás, de azért remélte, hogy hamar megtalálják a választ. De már körülbelül az ezredik könyvet nyálazták át, de még nem találtak semmi értelmeset. És minél tovább lapozgattak, annál kevesebb reményt fűzött hozzá, hogy gyorsan megtudja, mi van vele. Látta a szomorú jövőt, ahogyan minden szabadidejüket a könyvtárban töltik, és megsárgult lapú könyveket bújnak, amiket nagy eséllyel évtizedek óta ki sem nyitott senki. És szinte hallotta James megjegyzéseit a könyvmoly hollóhátasok táboráról.

– Ne aggódj, Lia! Ki fogjuk deríteni – szorította meg Hugo a kezét, aztán felkapta az ezer oldalas könyvet, amit épp most lapozott át, és elindult vele vissza oda, ahonnan hozza. Csak azért, hogy újabb, még vastagabb könyvvel térjen vissza.

A vacsoránál, amikor még mindig nem találtak semmi hasznosat, Hugo próbálta felvidítani őket.

– Holdhercegnő! – suttogta lelkesen Dahliának és Narának, akik csüggedten rágcsálták a szendvicsüket.

– Mi?

– Holdhercegnő vagy.

Sem Dahlia, sem Nara nem nevetett csak tovább ettek.

– Miért? Azt mondtad, úgy világít, mint a Hold.

– Semmi közöm a Holdhoz, és hercegnő sem vagyok – felelte csüggedten Dahlia. Aztán Hugóra nézett, és kicsit kedvesebben folytatta. – Csak viccelsz. Aranyos, hogy próbálsz felvidítani. De ez így reménytelen.

– Nem, nem az. Csak kitartónak kell lennünk. Előbb-utóbb rájövünk.


Dahliának igaza lett a jövőt illetően. A november sokkal nehezebb volt, mint az azt megelőző hónapok. A tanárok érezték a karácsonyi szünet közeledtét, és szerették volna még előtte minél több tudással felvértezni őket, hogy aztán jó sok gyakorolni- és megírni valót adhassanak fel nekik a szünetre. Dahliát némi örömmel töltötte el, hogy már képes látható varázslatokra: sikerült magához lebegtetnie az egyik könyvet a klubhelyiségben, és először sikerült látható változást elérnie a gyufaszálon, amin Átváltoztatástanon gyakoroltak.

De ez is csak halvány vigaszt jelentett. Az órák után még Rose-nak is meg kellett felelnie, aki egy cseppet sem nyugodott meg a Roxforti Hírmondó első száma után. A szerkesztőségi gyűlések nem hogy rövidültek volna, hanem egyre hosszabbak lettek, és egyre több is volt belőlük. Így amikor nem beadandót körmöltek, akkor egy cikken dolgoztak Narával.

Maradék idejüket pedig a könyvtárban töltötték, hátha találnak valami hasznosat a világító hajával kapcsolatban.

Mint kiderült, hajjal kapcsolatos mondák tömkelegén rághatták át magukat.

Néhányat közülük még Dahlia is ismert. Például Sámson történetét. A legenda szerint ő az erejét a hajában hordta, és amikor levágták azt, hatalmas erejét is elvesztette.

– De én nem vagyok erős. És fodrásznál is többször jártam már. Arról nem is beszélve, hogy itt egy szóval sem írják, hogy világított volna a haja.

– Azért írjuk fel, hátha.

Nara külön naplót vezetett a nyomozásról. Gondosan felírta a könyvek címeit, amiket már átnéztek, hogy ne végezzenek felesleges munkát. És külön oldalt szentelt a lehetséges variációknak. Amíg Nara feljegyezte Sámsont, Dahlia belepillantott a listájába.

– Lady Godiva?

– Lady Godiva meztelenül, a hajába burkolózva lovagolt végig egy városban. Ezzel akarta elérni, hogy csökkentsék az adót.

– De Lady Godiva csak egy mugli legendában szerepel!

– Nem tudhatjuk, hogy volt-e varázshatalma. Merlint is ismerik a muglik, és csak legendának hiszik. Pedig valóban létezett. Ráadásul a legtöbb képen csinos, és hosszú szőke haja van, mint neked.

– Biztosíthatlak, hogy eszem ágában sincs végiglovagolni sehol meztelenül.

– Kár. Pedig én megnézném – szólt közbe egy túlságosan is ismerős hang.

– Nincs hangulatunk veled vitázni, Oliver – fordult meg mérgesen Dahlia.

– Én nem akarok vitázni. Ha egyszerűen igent mondasz, mindenki boldog lesz.

– Nem mondok neked igent semmire. És jobb, ha most elmész.

– Ha a lovakkal van bajod, nekem a seprű is megfelel. Végigrepülhetnél...

– Nem fogok végigrepülni sehol meztelenül – szakította félbe Dahlia, mert jobbnak látta, ha nem hagyja, hogy Oliver kifejtse, hol is kellene végigrepülnie.

– És ha azt mondanám, hogy elmegyek, ha megteszed?

– Azt felelném, hogy így is-úgy is el fogsz menni innen előbb vagy utóbb.

– Én nem fogadnék rá a helyedben – dobta le magát az asztalnál álló negyedik székre Oliver. Mielőtt Dahlia el tudta volna venni előle, a fiú a nyitott könyvért nyúlt.

– Haj? Hm... Medúszával próbálkoztál már?

– Medúszával?

– A haja helyén kígyók tekeregtek. Egyetlen pillantásával kővé dermesztett bárkit. – Oliver közben hetykén lapozgatni kezdte a könyvet. Dahlia majdnem felrobbant az idegességtől. – Ha olyat keresünk, aki a legjobban hasonlít rád, én őt mondanám.

– Mi? Szerinted nekem kígyók tekeregnek a hajam helyén?

– Nem. De ha a természetedből indulunk ki... A bájos Lady Godivánál jobbak illik hozzád a vadóc csábító.

– Szerintem jobb, ha mész – szólalt meg Hugo, mert valószínűleg látta Dahlián, hogy már nem bírja sokáig, hogy ne pofozza fel a fiút.

– Látod. Hugóban is több van Godiva kedvességéből. Egy igazi lovag. – Hugo elpirult.

– Dahlia nagyon is kedves. Azzal, aki megérdemli – felelte végül piros arccal.

– Nem kell hősködnöd. Elmegyek, ha megmondjátok, miért ez a kutatás – intett a könyvek felé Oliver.

– És miért akarod tudni?

– Én mindent tudni akarok rólad. – És Oliver arcán megint ott virított a gúnyos vigyor, ami már szinte a védjegyévé vált.

– Cikket írok róluk. Ezt akartad tudni? Már mehetsz is.

Oliver még várt egy kicsit, közben pedig Dahliát méregette. Aztán a lány legnagyobb meglepetésére felállt, de még mielőtt teljesen eltűnt volna az egyik polc mögött, visszaszólt.

– Nem hazudsz olyan jól, mint hiszed.

Dahliának ezután kellett még vagy negyed óra, hogy lenyugodjon. Soha nem gondolta volna, hogy valaki ennyire fel tudja majd idegesíteni. De valahogy Olivernek tehetsége volt a dologhoz. Akárhányszor felbukkant, Dahliának viszketni kezdett a tenyere, és nagyon közel állt hozzá, hogy behúzzon neki egyet. De nem tudott szabadulni a képtől, hogy a fiú arcáról még az sem mosná le azt a gúnyos vigyort.

– Találtatok valamit?

– Itt ír egy Bereniké nevű királynőről, aki feláldozta a haját, így a férje megnyerte a háborút. De nem hiszem, hogy neked bármi közöd lenne hozzá.

– Hát azt én sem hiszem. Ez egyre rosszabb – nyögte Dahlia.

Látta, hogy Nara mosolyogni kezd.

– Mit találtál?

– Rapunzel. Az egyik kedvenc mesém volt régen.

– Ugye csak viccelsz?

– Miről beszéltek? Mi az a Rapunzel?– kérdezte Hugo.

A lány először csodálkozott, hogy nem ismeri a mesét, de aztán rájött, hogy Hugo varázslók között nőtt fel.

– Nem mi, hanem ki. Rapunzel egy mugli mese főszereplője. Egy toronyba zárták, és amikor végül eljött érte a herceg, a haján mászott fel a toronyba.

– A haján?

– Igen, nos... A mugli mesékben is vannak csodás elemek. Rapunzelnek nagyon hosszú haja volt. És itt jegyezném meg, hogy ez tényleg csak mese, és semmi köze hozzám.

– Pedig milyen szép is lenne – mondta Nara. – Megjelenne a herceg, te meg ledobnád a hajad neki a Hollóhát toronyból, hogy azon másszon fel.

– Egy rendes varázslónak nincs szüksége ilyesmire – húzta ki magát Hugo. – Egyszerűen csak felül a seprűjére, és elrepül a lánnyal.

– Á, szóval te ezt tennéd, Hugo herceg? – nevetett Dahlia.

– Igen. Én ezt tenném – bólintott nagy komolyan.


Aznap sem találtak semmi használhatót. Minden nap újra meg újra megjelentek a könyvtárban. Annyiszor jártak ott, hogy ha nem a Hollóhátba jártak volna, az már gyanúsnak is tűnt volna. De soha nem találtak semmi használhatót. Egy szó sem volt világító hajakról, Andresila nevű boszorkányról pedig még inkább.

Dahlia minden este fáradtan rogyott az ágyba, és úgy érezte, mintha kicsavarták volna az utolsó csepp értelmet is belőle. Minden lefekvés előtt reménykedve merült álomba, hátha megint látja Andresilát, de semmilyen álomra nem emlékezett reggel. És Nara szerint azóta nem világított a haja sem. A rejtély továbbra is rejtély maradt.

This entry was posted on 2012. augusztus 14., kedd at kedd, augusztus 14, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

4 megjegyzés

Nagyon-nagyon tetszett. Bár nem orvosoltad a James hiányomat, de úgy hiszem ezentúl két ember után fogok sóvárogni a fejezetekben. James <3 és Hugo <3 után. Imádom Hugo-t.<3<3<3 Elolvadok minden egyes szavától. Olyan kis cukííí. :P Oliver meg... Nála mindig az a tipikus "már megint itt rontja a levegőt?" érzés kerít hatalmába. De úgy szeretem a beszólásait. Alig várom, h végre tétje is legyen, ne csak piszkálódásként menjen hanem télleg akarjon vmit Liától. :PPP Mikor jön a folytatás??? :D

2012. augusztus 14. 19:57

Nos, kedves Deszy :)


Én nekem igazán nincs fogalmam, hogy milyen arcot vághattam a fejezet olvasása közben, de figyeltem Vikit és azt hiszem, az többet mondott minden szónál :) Sütött róla, hogy IMÁDOM HUGOT!, amit én is nagyon éreztem :D Ha ez így érthető xD Most nem volt Loo :'( Hiányziiiik! Nem sokára itt a karácsony! Mármint a történetben, nem a valóságban :D


Egyébként tetszett ez a hajas keresés :) De én úgy gondolom, hogy hasztalan! :D Igaz, ami igaz szépen követed a Bölcsek köve történéseit ;) Ők Nicolas Flamel után, Liáék Andresila után :) Ha így haladunk karácsony után meglesz a megoldás! De komolyan gondolom, hogy nem könyvben lesz :D Ő szerintem egy nagy hatalmú véla lehet, vagy valami ilyesmi. Esetleg Dahlia őse? Valamiféle egyéb rokona? Nővére? Az idősebb önmaga? Áhh, oda se figyelj rám, butaságokat fecsegek... Vagy mégsem? :D


Örülök, hogy Oliver is megjelent :D Az nem semmi, hogy már 11 évesen meztelenül akarja látni Liát :O :D Elhiszem, hogy hetedévben lesmárolta xD Lady Godivát én sem ismertem :( Ma is tanultunk valamit Deszytől :D Alig várom a frisst! Siess vele, ha szépen megkérhetlek! :) Sok, sok puszi: Tündi
U.i.: remélem mindent leírtam, amit akartam :D

2012. augusztus 14. 21:01

Szia Betti!

Nagyon örülök neki, hogy így tetszett. :D Igen, James nekem is hiányzik, mindig hiányzik, amikor nincs. De a szentemnek megvan a saját élete, szóval nem lebzselhet mindig Dahliáék körül. :P Engem mondjuk kicsit most kárpótolt Oliver. Szeretem a szócsatákat, beszólásokat. :D
Na de vissza. Rettenetesen örülök, hogy így megszeretted Hugót. Ő a szívem egyik csücske, és annyira örülök, hogy más is szereti. :D
Ami pedig Olivert illeti... Hidd el, én is várom! :P De lehet, hogy ő is fog egy kis meglepetést okozni. :D

Folytatás... Fogalmam sincs, tényleg. Most fogok még dolgozni is, szóval... Majd meglátjuk. :)

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 15. 12:56

Szia Tündi! :)

Amúgy ha már az arcoknál tartunk. Most hogy így említed, annyira szívesen megnézném, ki hogyan reagál egy-egy fejezetre. Más szempontból viszont biztos tiszta ideg lennék. xD

Neked meg Loo hiányzik. Hiába, ez a sok imádnivaló pasi... xD De karácsonykor mindenki feltűnik, szóval lehet készülni a fejezetre. :D

Hogy megtalálják-e a könyvekben a megoldást. Nem, nem mondhatom meg, bocsi. Majd meglátjátok. És arra sem válaszolhatok, hogy ki a lány. De nem hiszem, hogy ez meglepő. :D

Olivernek itt még csak nagy a szája, és igyekszik nagyfiúnak tűnni. De majd később... Szerintem kezét-lábát adni azért a bizonyos meztelen repülésért. xD
Amúgy nagyon meglep, hogy senki nem ismerte Lady Godivát. A barátnőim sem, amikor mondtam nekik. Egyébként te nézted a Bűbájos boszikat, nem? Mert abban is benne volt ám. :D

A friss majd valamikor érkezik. :D Pontosabbat még nem tudok.

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 15. 14:34

Megjegyzés küldése

Kommentek :)