LP3 - Jól szeretni  

Posted by Deszy in




Jól szeretni


And the fault is my own,
and the fault is my own.


Beleégett az emlékezetembe. Nem tudok menekülni a halott Lily képétől. Látom magam előtt az élettel teli zöld szempárt, ami mindig mosolygott, ragyogott a szeretettől. És a semmibe meredő zöld szemek is kísértenek, amelyek már egy más világba meredtek.

Minden porcikámban ott kering a fájdalom, a megbánás és a bűntudat. Olyan mintha minden tagom elnehezítené a teher, amit cipelek. A teher, ami soha nem lehet elég nagy büntetés arra, amit tettem.

Ez alatt a teher alatt vonszolom most is tagjaim, és a fájdalom egyre csak nő és nő, ahogy közeledek a célomhoz. Mintha a szívem minden egyes dobbanásával mázsás köveket húzna magára. A megkövesedett, kemény szívem, amibe senki sem férkőzhet már be. Mert ha én valakit megszeretek, azzal valami rossz történik. Én.

De őt még mindig nem tudom kiűzni onnan. Ő az egyetlen, aki a szívembe lakik, és gondoskodik róla, hogy a kemény réteg alatt a szívem erőn felül pumpáljon tovább. És hagyom, hogy ezt tegye, mert tudom, hogy neki már nem árthatok. Mert már elkövettem ellene a legrosszabbat.

Minden az én hibám.

Lassan, de határozottan lépek oda a sírhoz. És abban a pillanatban mintha tőrrel döfködnék a már amúgy is meggyötört szívemet. Lerogyok a sírhoz, és olyat teszek, amit csak akkor, amikor senki sem lát. Sírok.

Utat engedek a szeretet könnyeinek. A bűntudat könnyeinek és a megbánáséinak. A könnyeknek, amit az Ő hiánya szült.

Lily Potter

Ez állt a síron. De tudom, hogy nekem mindig Lily Evans marad.

Ironikusnak, hogy itt térdelek a legnagyobb ellenségem sírjánál, és sírok. Mert James Potter is itt nyugszik az én szeretett Lilym mellett. De ami még ennél is rosszabb: a gondolat, hogy James jobban szerette Lilyt, mint én. Nem erősebben, nem hosszabban, nem régebben, nem kitartóbban, nem örökké tartón, mint én. James Potter szívének nem Lily volt az egyetlen vigasz. Neki ott voltak a barátai, a családja, a rajongói. Nekem mindig csak Lily volt, csakis ő. Nélküle egy senki vagyok.

Nem, James nem szerette úgy Lilyt, mint én. Ebben biztos voltam. De ő jól szerette. Nem ártott neki, nem okozott neki fájdalmat és nem árulta el őt. Az életével védte, amikor én – ha közvetve is – a gyilkosává váltam.

És ahogy erre gondolok, a kín kirobban belőlem. A kiáltásom fájdalmas, könyörgő. Úgy ordítok, mintha a számon keresztül, egyetlen hangos nyögéssel kilehelhetném az összes fájdalmat, de tudom, hogy ez lehetetlen. Mégis ordítok, miközben a fájdalom belül tovább rág, a könnyek pedig az arcomat mossák.


I wanna let go of the pain
I've held so long.
Erase all the pain till it's gone.

This entry was posted on 2012. augusztus 11., szombat at szombat, augusztus 11, 2012 and is filed under . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

2 megjegyzés

Névtelen  

AZ utolsó előtti bekezdésnél átváltasz E/3-re, gondoltam szólók. :D
Amúgy nagyon tetszenek a novelláid, néhány dologra olyan magyarázataid vannak amik nekem eszembe se jutnának. Csak így tovább. :)

2012. augusztus 14. 16:56

Szia!

Köszi, javítom. Néha előfordul. Eleinte mindig E/1-ben írtam, aztán az Egy Dursley Roxfortban miatt rászoktam az E/3-ra. És most már egyre gyakrabban előfordul, hogy az jön kézre. xD Szóval köszönöm, javítani fogom. :)
És nagyon örülök, hogy tetszenek az írásaim! :)

Pussz:
Deszy

2012. augusztus 14. 17:02

Megjegyzés küldése

Kommentek :)